Bajcsai ,, csodaszarvasok"
Dr Nádor László 2009.08.28. 18:50
Az erdőgazdasági dolgozók vadásztársasága Nagykanizsa-Bajcsai területén 1989. Szeptember 18-án hajnalban csoda történt.
Az erdőgazdasági dolgozók vadásztársasága Nagykanizsa-Bajcsai területén 1989. Szeptember 18-án hajnalban csoda történt. A fele sem lenne mindennapi, hát még így, hogy „két csodaszarvas” esett egy vadászterületen egymástól pár kilométer távolságra, szinte azonos pillanatban. A száraz tények a következők:
- Hegyi József titkár kíséretében, dr. Karl-Heinz Sonne vadászvendég szarvasbikát lőtt. Trófeasúlya 14,55 kg, 254,48 CIC pont, 14 éves, páros 16-os; a magyar ranglista 11. Helyezettje. Elejtés ideje: 1989. 09. 18., helye: Bajcsa-Gyóta.
- Dezső Imre hivatásos vadász kíséretében, Reinhold Stöver vadászvendég szarvasbikát lőtt. Trófeasúlya 14,75 kg, 257,88 CIC pont, 14 éves, páros 20-as; a magyar ranglista 6. Helyezettje. Elejtés ideje: 1989. 09. 18., helye: Bajcsa-Szaplányos.
A fenti trófeaméretek minden szarvashoz értő vadász szívét megdobogtatják. Hát még a résztvevőkét.
Hegyi József, az intéző bizottság akkori titkára – mint az egyik kísérő vadász – emlékei alapján az alábbi képet állíthatjuk össze:
1989 szeptembere csapadékos, ám jó bőgést hozó idény volt. A megfigyelési időszakban, augusztus 24-én látta meg először a „nagy” bikát a bajcsai vadászterület gyótai részén. Azonban csak szeptember közepén érkeztek olyan vendégek, akik a 12 kg-nál nagyobb trófeasúlyúnak becsült bikát „fel is érték.”
A szerencsés kísérő több napon keresztül, este-reggel a bika nyomában volt a vendéggel, látták is minden alkalommal, azonban lövési helyzethez nem jutottak. Időközben Dezső Imre, a másik „nagybikás” vendéggel, a légvonalban 3-4 km-re lévő szaplányosi területrészen nyomozott az általa korábban messziről látott, sokágú, nagyon nagynak vélt bika után, nem sok eredménnyel.
A gyótai bika – igazi csapatbikaként – nagy háremmel, két mellékbikával kísérve uralta az erdőrészt és a mellette lévő kukoricást. Az erdőszélen álló két magaslesről sikertelen volt a többszöri esti és hajnali les, mivel a rudli a magasleseket gondosan elkerülve váltott ki és be, az erdőből a kukoricásba. Hegyi József taktikát változtatott. 18-án hajnalban, még sötétben, az UAZ gépkocsi vadszállító rácsára felállva várta a vendéggel a szarvasokat a kukoricaföld szélén, a kifigyelt váltóhelyen. Köd volt, nagyon jó bőgéssel a pára lassan felszakadozott az első napsugarak nyomán, amikor meglátták a kukoricából visszaváltó rudlit, amelyet a „hárembasa” terelgetett, épp harsogva elűzve egy kísérőbikát, sajnos eltávolodva a leselkedő vadászoktól. Midőn a vezértehén elérte az erdő szélét, a nagybika visszafordult és 100-120 méterre közeledett. A helyzet ígéretes volt, az idő azonban nagyon rövid, ezért Hegyi József lövésre biztatta a vendéget, aki azonban „Jozef, file méter”-rel válaszolt. A kísérő elsápadt, szent Hubertus azonban segített, a bika ki tudja miért, még közelebb jött a kukoricásban, mintegy 80 méterre, és keresztbe állt.
Most már a vendég elvállalta a lövést a sűrű „siszen”-ezésre, és a 8x68-as Mauser eldördült. A bika, bár kicsit alacsony lövés érte, rövid vágta után kimúlva várta a hozzá igyekvő megilletődött vadászokat.
A 16-os „csodaszarvas” ravatala mellett, a töret átadásakor hallották a lövést Szaplányos irányából, ahol a másik vendéggel Dezső Imre hivatásos vadász próbált szerencsét.
A vadászháznál aztán négyen két nyelven, egymás szavát nem értve és figyelve mesélték a történetet, a párját ritkító kuriózum, két 14,50 kg feletti trófeasúlyú gímszarvasbika közös terítéke mellett. Meleg László vadászmester élete fotóit készítette. Nem hiszem, hogy mostanában ilyen téma kerül vadászfotós fényképezőgépe elé.
Stöver úr messziről, mintegy 200 méterről, irigylésre méltó lő tudásról tanúbizonyságot téve, ejtette el a másik háremurat. A terítéknél, a két óriásbika mellett, Sonne és Stöver urak fogadást kötöttek 100 DM-ben, mindegyik a másik bikáját tartotta súlyosabb agancsúnak. A fogadást Sonne úr nyerte, a nyereményösszeget a kísérővadászok kapták.
Amúgy a terítéken a kísérő vadászok és az összesereglett, csodálkozó szakközösség 13-14 kg közöttire taksálta a trófeasúlyokat. Szerencsére tévedtek, bizonyítva, hogy a kapitális agancsok súlybecslése 12 kg felett igencsak nehéz feladat! Bárcsak nekem is megadatna a jövőben az ilyen tévedés lehetősége, egy szeptemberi hajnalon, reggelen.
1989 őszén a sors szerencsés véletlenek egybeesésével valóban csodát tett Bajcsán!

|